2010. november 26., péntek

Gluténmentes dobostorta

És majdnem cukormentes is. Kivéve a tetejét :)

Miután elolvastam Maimoni élvezetes beszámolóját és tapasztalatait az éjszakai dobostorta sütésről, nem hogy eltántorított volna, de inkább kedvet kaptam ahhoz, hogy magam is megsüssem ezt a neves édességet. Látom, hogy most egyébként is dobostorta láz fut végig a gasztroblogokon, úgyhogy iparkodni kell, ha az ember az élmezőnyben akar lenni :)

Még életemben nem sütöttem dobostortát és lehetőségem sincs arra, hogy bármelyik sarki cukrászdába betérve befaljak egy szeletet, így itt volt már az ideje, hogy a kihívás elé álljak. 
Volt bennem egy erős késztetés, hogy magam is este 10-kor álljak neki a tortakészítésnek, de csak nem jött össze, így kénytelen voltam a szombat délutánomat erre áldozni. 

Nos, a torta elkészítése - dacára Móni részletes iránymutatásának - nem volt problémamentes. Már csak azért sem lehetett, mert
1) nincs itthon finomliszt,
2) nem tartok itthon finomított cukrot.
És persze nem is terveztem ezek vásárlását. Gondoltam, inkább elkészítem az étkezésünkhöz jobban  illő gluténmentes verziót :)

Az alaprecept persze nálam is Macikonyhától származik, egy kevés módosítással.

A krém készítésével kezdtem a műveletet:

Hozzávalók a krémhez:
4 db tojás
10 dkg xylit
1 teáskanálnyi vanília paszta
10 dkg Lindt 85%-os étcsokoládé
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
20 dkg vaj
egy kevés rum - helyett mandulalikőrt használtam, mert a rum üvegestől elpárolgott...

A tojásokat összekevertem a xylittel és a vanília pasztával. A csokit apróra vágtam és egy fondű készletben megolvasztottam. Gőzfürdő felett habosra keverem a tojáskrémet, majd a gőzről levéve beledolgoztam az megolvadt csokit, a kakaóport és az alkoholt, végü hagytam a krémet lehűlni. Ezután hozzáadtam a szobahőmérsékletű vajat és habosra kevertem.

Ezután jött a tortalapok elkészítése.
A sütőt előmelegítjük 180 C fokra (az enyém nem hőlégkeveréses). 7 db levágott sütőpapírra rárajzolunk egy-egy 18 cm átmérőjű kört.

Hozzávalók a piskótához (egy 15 cm átmérőjű tortához):
7 db nagy tojás
1 csipet só
2 csapott evőkanál xylit
9 púpozott evőkanál őrölt hántolt mandula

A tojásokat a sóval és a xylittel kézi mixer segítségével habosra kevertem, majd hozzáadagoltam a mandulaőrleményt. 
A sütőpapírokat megfordítottam, hogy a ceruzás fele ne érintkezzen a tésztával és egyenletesen rákentem mindegyikre a tészta 1/7-ét. (Hogy is történt mindez? Lásd a leírás után).
Az egyes lapokat külön-külön, kb 10 perc alatt kisütöttem (hétszer 10 perc alatt persze).
Amikor a lapok megsültek, egy kis pihentetés után lehúztam róluk a papírt (ha melegen tettem, akkor törtek a lapok). Vigyázzunk, ne tegyük a lapokat egymás tetejére mert a tetejük ragad!
Amikor a lapok mind elkészültek és kihűltek, egyenként rájuk raktam egy 15 cm-es tortaformát (karikát) és a perem körül levágtam a lapokat. 
A legszebb lapot félretettem, hogy bevonjam a karamellel, a többit egyenletesen megkentem a krémmel, majd bevontam a torta oldalát és tetejét is. 

A félretett lapot 8 részre vágtam, de szorosan egymáshoz tolva tartottam, mert a karamellt egyben kell ráönteni.

Karamell készítése:
15 dkg cukor (xylit nem jó!)
2 teáskanál ecet
2 teáskanál vaj
víz

Egy kisebb nyeles edénybe tettem a cukrot és annyi vizet adtam hozzá, amennyivel épp simára lehet keverni. (nekem 4 evőkanálnyi kellett). Hozzáadtam az ecetet és a vajat, és közepes lángon folyamatosan kevergetve elkezdtem megolvasztani. Amikor a karamellnek megfelelő lett a színe, levettem az a tűzről és finoman az előkészített piskótára öntöttem. Egy hosszú, vajazott pengéjű késsel felcikkezem a még forró karamellt.

Kb. két maroknyi hántolt mandulát apróra vágtam és a sütőben egy kicsit megpirítottam. Ezzel a mandulatörmelékkel bevontam a torta oldalát.
Amikor a karamell megszilárdult, az előkészített torta tetején bejelöltem a 8 szeletet, egy-egy krémrózsát nyomtam minden szelet szélére, majd ráhelyeztem a felcikkezett dobos tetőket. A torta közepére is nyomtam egy krémrózsát és megszórtam egy kevés mandulatörmelékkel.





Tapasztalatok:

- A torta eredetileg 24 cm-es lett volna, de a mandulapiskóta olyan törékeny és vékony volt, hogy inkább 15 cm-esre vágtam a lapokat. Igazából 7 helyett 6 rétegem lett, mert biztos, ami biztos alapon az utolsó két adagnyi tésztát egyben sütöttem ki, hogy az legyen a teteje. Legközelebb több tojásból kell készítenem a piskótát, hogy elég vastagok legyenek a rétegek. Vagy ugyanekkora tortát fogok készíteni :D

- Sajnos, egyszerre csak egy lapot tudtam sütni, mert nem volt két megfelelő méretű tepsim... persze, ha tudtam volna előre, hogy végül 15 cm-es tortám lesz, akkor egyszerre két lapot is be tudtam volna tolni a sütőbe...

- Nem volt itthon finomított cukrom, csak rapadura cukrom. Azt is csak emiatt bontottam ki, mert egyébként nem használom. Nos, bár korábban is olvastam, hogy a karamellhez csak a fehér cukor jó, emiatt nem akartam elszalasztani a páromat, hogy hozzon egy kilóval. A nádcukor azonban nem jó ehhez a művelethez, mert a színe soha sem lesz olyan szép borostyánszínű, amilyennek a dobostorta tetejének lennie kellene. Ehhez valóban csak a fehér cukor jó. Mivel a színe miatt hamarább abbahagytam a karamellizálás folyamatát, végül nem is dermedt meg úgy, ahogy kellett volna. 
Minket speciel ez nagyon nem zavart, mert apósomon kívül (aki rabja a cukornak) egyikünk sem ette meg a tetejét. Legközelebb biztos finomított cukrot fogok használni, már csak a látvány miatt.

- Gondolkoztam azon, hogy a vajat is kiváltom ghee-vel, de már a piskótát is rizikósnak tartottam és féltem, hogy esetleg a krém sem sikerül. Így a vaj maradt.

- Ausztráliában élőknek mondom, hogy a kakaóport Baking Cocoa néven érdemes keresni a két nagy élelmiszerlánc sütéshez árult hozzávalóinak polcán.

És most lássuk, hogyan is számoltam ki, mennyi tészta kell egy-egy adag piskóta réteghez:

Mielőtt a tésztát bekevertem volna, lemértem a műanyag edény súlyát és feljegyeztem. Amikor a tészta kész lett, lemértem az egészet tálastól, a kapott számból levontam az edény súlyát, az eredményt pedig elosztottam héttel. Ezt a számot kivontam az össztömegből, így kijött, hogy mennyinek kell a tálban maradni, ha kikanalazok egy piskótányi mennyiséget.

Számokkal:
A tál 488 gramm volt. 
Bekevert tésztával együtt az össztömeg 1027 gramm lett.
A tészta súlya, tál nélkül: 1027-488 (g) = 539 (g)
Egy darab piskóta réteg súlya (7 réteg esetén): 539/7 = 77 (g)
A tálból tehát annyit kell kivenni, hogy a mérleg végül 1027-77 = 950 (g)-ot mutasson.

Összeadás, kivonás, osztás - azt hiszem, harmadikos tananyag, úgyhogy nyugodtan ki lehet adni a feladatot 9 éves gyermekünknek, a következőképpen:
7 rétegű tortát sütünk. Ha a tálunk 488 grammos, tésztával együtt pedig 1027 grammot mértünk, akkor hány gramm marad a tálban egy rétegnyi piskótához szükséges tészta kikanalazása után? Minden réteghez ugyanannyi tésztát használunk.

Gyerkőcünk legalább megérti, miért van szükség a matematika tudásra a mindennapi életben :)

Tejérzékenyeknek: A vajat ki kell váltani valamivel. Megpróbálhatod ghee-vel vagy kókuszolajjal.
Glutén érzékenyeknek: Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Paleosoknak: Élvezd az ételt úgy, ahogy van. De ne edd meg a torta tetejét :)

7 megjegyzés:

JuditAu írta...

Nagyon jól néz ki, nem mondanám meg róla, hogy ez egy "egészséges" verzió! Nekem is az volt a tapasztalatom, hogy kevés a 7 tojásos piskóta, nekem is csak 6 rétegű lett. :)

Alexandra írta...

Köszi :)
Ízre semmi különbséget nem éreztem az "igazihoz" képest. A barátnőm direkt amiatt dicsérte, hogy nem volt az a túl édes kreáció, amivel gyakran a cukrászdákban lehet találkozni. Már pedig ő nem követ semmilyen különleges étrendet (ill. vegetáriánus, de az meg nincs befolyással a cukor fogyasztásra).

Agi írta...

Fú, na ezt a receptet is ki fogom próbálni!
Nagyon szeretem a blogod és köszönetképpen ezennel tőlem is kapsz egy Kreatív Blogger díjat :o))

Alexandra írta...

Köszönöm a díjat, Ági! :)
Remélem, a torta ízleni fog - a krém szerintem szenzációs.

Vera írta...

Azta... ez egy csomó munka volt. Le a kalappal, főleg, hogy ennyi mindent kicsréltél a receptben.

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon szep lett,es nagyon otletes, ahogy a receptet modositottad! Mondjuk en soha az eletben nem tudnam nem megenni a tetejet, az a legjobb resze :)

Alexandra írta...

@Vera:
Köszi :) Szerencsére a 20 hónaposom segített :D

@Erinacea:
Mivel a teteje - a nem megfelelő cukor miatt - nem sikerült elég ropogósra, könnyű volt lemondanom róla :) De látod, az apósomat ez sem tartotta vissza: mielőtt anyósom észrevehette volna, már be is nyomta :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...