2013. szeptember 18., szerda

Lemon Curd (vajas citromkrém) - grépfrúttal

Vagyis írhattam volna vajas grépfrútkrémet vagy grapefruit curd-öt is.

Nemrégiben kaptam 5 kg grépfrútot, azzal az instrukcióval, hogy nagyon savanyú, úgyhogy enni annyira nem jó, inkább lekvárnak. Nem baj, azért elhoztuk, s miután férjemmel megkóstoltuk megállapítottuk, hogy nincs ezzel semmi gond, tipikus grépfrút íze van. Mert szerintünk a grépfrút alapvetően savanyú, s bár vannak kevésbé savanyúak, azokat sem hívnám édesnek. 
Szóval el is terveztem, hogy lekvár lesz belőlük, aztán másképp alakult, mert időm nem volt az elkészítésére. 
Ma viszont meggondoltam magam és az egyik darab fele grépfrútkrémként végezte, a másik fele fenyőmagos grépfrúttortaként. Mindkettő nagyon finom. 
Ezek után pedig kitaláltam, hogy a maradék gyümölcs levét lefagyasztom és majd apránként grépfrútkrémet készítek belőle. Mert ajándéknak is tökéletes. 


Hozzávalók
4 db tojás
10 dkg paleo édesítő (nálam Natvia márkájú stevia & eritritol keverék)
70 ml frissen facsart grépfrútlé (vagy citromlé*)
1/2 bögre (kb. 70 ml) puha ghí (vajzsír, tisztított vaj)

A krémet gőz fölött kell majd elkészíteni, így ennek megfelelő edényekkel dolgozunk.
Egy lábasban forraljunk fel egy kevés vizet, majd vegyük alacsonyra a hőmérsékletet.
Egy fém vagy üveg keverőtálban összekeverjük a tojásokat az édesítővel, végül belekeverjük a grépfrútlevet. 
A tálat gőz fölé helyezzük és hozzáadjuk a ghít. 
Folyamatos kevergetés mellett kb. 3 perc alatt a krém besűrűsödik. 
Üvegcsékbe töltjük és hagyjuk lehűlni. 
Fogyasztásig hűtőben tartjuk. 


* ha citromkrémet készítünk és biocitrommal dolgozunk, érdemes a citrom reszelt héját is beletenni.

Tejérzékenyeknek:  Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Glutén érzékenyeknek:  Élvezd az ételt úgy, ahogy van.  
Paleosoknak: 
Élvezd az ételt úgy, ahogy van. Autoimmun betegeknek a ghí használata nem ajánlott.


6 megjegyzés:

Macsek írta...

Szia Alexandra :-) szabad megtudni a gréprúttorta receptjét is? Üdv: macs

Alexandra írta...

@Macsek:

Végre feltettem:
Citromtorta fenyőmaggal
Amikor grépfrútból készítettem a citromlé helyett grépfrútlevet használtam, a reszelt héj viszont nem került bele.

Macsek írta...

Óóóó..köszönöm :-) :-)

Névtelen írta...

Tegnap citromkrémet csináltam a recepted alapján, nagyon jó lett, köszönöm. Arra gondoltam, hogy megcsinálom a fenyőmagos tortát is, és ezzel a krémmel esszük majd. :)
Ágnes

Alexandra írta...

Pont szombaton sütöttem meg a tortát megint :)
Arra ügyelj, hogy ne nyisd ki a sütő ajtaját sütés közben, különben összeesik.

Mánia írta...

Köszönöm szépen! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...