2010. április 12., hétfő

Narancsos kacsa barnarizzsel

Nagyon szeretem a kacsát!
Érdekes, hogy az ilyen húsokat, mint a kacsahúst, még a hentesnél is csak fagyasztva lehet venni. Mármint itt.
A változatosság kedvéért időnként veszek egy-egy pár kacsamellet. Annyira más íze van, mint a többi húsnak!
Az alábbi ételt már jó pár hete készítettem, de eddig nem volt időm közzétenni. Pedig megérdemli, hogy bekerüljön a blog gyüjteményébe: finom, gyors, és egy kicsit más, mint a szokásos.

Hozzávalók (4 személyre):

160 g barnarizs
2 evőkanál olaj
50 g durvára összetört dió
1/2 teáskanál őrölt fahéj
2 evőkanál finomra vágott petrezselyem
2 szál újhagyma, vékony karikákra vágva
2 kacsamell
1 narancs reszelt héja

Öntet:
80 ml olivaolaj
2 evőkanál narancslé (ha kifacsarsz egy egész narancsot, az sem fog ártani)
2 teáskanál dió olaj
1 teáskanál reszelt narancshéj

Először készítsük el az öntetet: keverjük össze a hozzávalókat, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk és tegyük az egészet félre.
Szokás szerint főzzük meg a barnarizst, szűrjük le és tegyük egy tálba.
Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat és pirítsuk meg benne a diót. Add hozzá a fahéjat, egy csipet sót és főzd kb. 1 percig. Öntsd az egészet a rizshez. Add hozzá a petrezselymet, az újhagymát, az öntet felét és jól keverd össze.

A kacsamellet bőrrel lefelé tedd egy még hideg serpenyőbe és így forrósítsd fel őket. Süsd a melleket kb. 5 percig, illetve amíg a bőr ropogós nem lesz, ekkor fordítsd meg őket és süsd még 5 percig.
Öntsd le a kisűrt zsiradékot egy tálba (jó lesz valami más étellel megenni), a helyére pedig az öntet másik felét és a reszelt narancshéjat. Rotyogtasd az egészet össze, amíg a lé bugyogni nem kezd.
Tedd a kacsamellet egy vágódeszkára és ferdén vágd szeletekre.
Tálald a kacsát a rizsre helyezve és locsold meg a hússal együtt főtt öntettel.


Recept eredeti forrása, amit egy kissé átírtam: The Cook's Book of Everything

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...