2011. március 25., péntek

Málnaecet

Az olyan különleges ecetek, mint például a málnaecet, elég drágák szoktak lenni, holott házilag is nagyon egyszerűen el lehet őket készíteni.

Azt a módszert valószínűleg sokan ismeritek, hogy egy üveget feltöltünk fagyasztott málnával, majd felöntjük almaecettel, lezárjuk az üveget és állni hagyjuk. Pár nap alatt nagyon szép, látványos eredményt kapunk, mert az ecetnek szép piros színe lesz. Kiváló gasztroajándék. Én Mackókonyhánál olvastam erről, érdemes elolvasni az erről szóló bejegyzését.

Múltkor azonban más módon készítettem málnaecetet. 

A málnahabos tortámhoz málnaöntetet készítettem, szintén fagyasztott málnából. Amikor az öntetet leszűrtem, megmaradt a sok-sok mag. Lehetetlenség annyira átszűrni, hogy egy kevés málnahús ne maradjon a magon, így nem volt szívem kidobni. Helyette beletettem a korábban feleslegesnek ítélt málnamagot egy befőttes üvegbe és feltöltöttem kétszer annyi almaecettel. Lezártam és kb. egy hétig állni hagytam. Ekkor az ecetet leszűrtem, egy nyeles serpenyőbe öntöttem, a most már tényleg feleslegessé vált magot kidobtam.
Az ecetet felforraltam, majd alacsony hőmérsékletre visszakapcsolva hagytam rotyogni addig, amíg a folyadék fele el nem párolgott. Az ecet egy kicsit besűrűsödött, színe pedig sokkal intenzívebb lett
Az így kapott málnaecetet sötét üvegbe töltöttem és már másnap használtam is. Nekünk nagyon ízlett.

Persze, ez is lehet gasztroajándék, lehet szép üvegbe tölteni, de sötét üvegben tartósabb lesz.
Más bogyós gyümölcsökből is el lehet készíteni ily módon a különleges gyümölcsecetünket.  

Az én lelkemnek jót tett az egyébként kidobásra szánt gyümölcsmaradék újrahasznosítása.

Jobb oldalon a Mackókonyha-féle málnaecet, bal oldalon és a kis tálban az én málnaecetem. Az üveg ne tévesszen meg, egy üres, eredetileg szintén málnaecetet tartalmazó üvegcsébe töltöttem a házi változatot.

5 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

Rendkívül ötletes és a színe is nagyon szép! :)

atira írta...

Köszönöm az ötletet ! Én is kipróbálom.

zsuzsablo írta...

Az ötlet nagyon jó, már csak az érdekelne, hogy mihez használod fel? Mert én ecetet eddig csak salátába tettem... Érdekelnek az új ötletek! :-)

Alexandra írta...

Örülök, hogy nektek is tetszik az ötlet :)

@Zsuzsablo:
Olyan salátákat szoktam vele meglocsolni, amibe valamilyen gyümölcsöt is teszek és illik hozzá a málna.
Például rukkola - lilahagyma - őszibarack - avokádó - füstölt lazac. Ezzel nagyon finom.

zsuzsablo írta...

Köszi! :-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...