Halk zörejeket hallok a konyhából, mikor rádöbbenek, hogy kisfiam túl nagy csendben van, nem ártana utánanéznem, mit is csinál. Felállok, hogy a zaj forrása után nézzek és a konyhába lépve a következő kép tárul elém: a sütő ajtaja lehajtva, a konyhakövön minimuffin-tepsi papír muffinkelyhekkel kibélelve, melyekbe kisfiam épp a kedvenc mandulakrémét kanalazza. Meglátva engem befejezi a műveletet, beteszi a tepsit a sütőbe, becsukja az ajtaját, majd felkapcsolja a belső világítást és az üvegen át nézi, ahogy „sülnek” a sütemények.
Amellett, hogy nagyon édesnek tartom ezt a pár napja történt jelenetet, nem haragszom és igazából nagyon nem lepődöm meg. Zsebi (ez a beceneve) kisbaba kora óta velem van a konyhában. Kezdetben csak szemlélőként, ma pedig már lelkes segítőként. Olyannyira, hogy nélküle szinte már nem is főzhetek!
Azt hinné az ember, hogy egy 2 éves csak útban van a „veszélyes üzemnek” számító konyhában. Nos, én ezt nem így látom.
Zsebi segít kipakolni a mosogatógépből, helyére teszi a tányérokat, bögréket, segít megteríteni az asztalt, velem együtt mos fel és ki nem hagyná a sütés-főzést.
Amikor a gyerekek tipegőkorba érnek, a legtöbb tanács arról szól, hogyan akadályozzuk meg gyermekünket abban, hogy olyan helyre nyúlkáljanak, ahova nem kéne. Szereljünk fel gyerekzárakat, pakoljuk el a törékeny dolgokat és még sorolhatnám. Nálunk is van gyerekzár, de ezt csak eszköznek tartom, nem megoldásnak. A konyhai fiókokon nincs zár, ellenben az egyik alsó fiókot kisfiam megkapta a saját „kincsei” tárolására. Pár hónapig használta, de legalább egy fél éve leszokott róla.
Az alsó szekrényeken van zár, kivéve azt, amelyikben az edényeket tartom. Őszintén szólva, eredetileg azért nem raktam fel, mert nem volt elegendő gyerekzáram és ezt a szekrényt tartottam a legkevésbé veszélyesnek. Elő is fordult, hogy az edényeimet a nappaliban vagy a teraszon szedtem össze – nincs is jobb játék a mami lábasánál -, de ennél nagyobb tragédia nem történt.
A mosogatógépből való kipakolás először aggodalommal töltött el, aztán elgondolkoztam: ugyan mi baj lehet belőle? Kicsi volt még, talán másfél éves sem, de minden poharat, amit megfogott, olyan óvatosan tartott a kezében, mintha hímes tojás lett volna. És ha eltörik egy tányér, mi van? Semmi. Ő lett volna a legjobban elkeseredve, hogy minden igyekezete ellenére valami rosszul sült el. Velünk is előfordul, hogy legjobb szándékunk ellenére kiejtünk valamit a kezünkből, de ezért (normális esetben) senki sem szíd meg. Kezdetben kisfiam csak kivette a tányérokat és a bögréket a gépből, a kezembe adta őket, én meg mindent a helyére pakoltam. Aztán fordult a szituáció, én szedegettem ki az elmosott edényt, ő pedig a nyitott szekrényajtónál állt és a helyére tette a tányérokat, bögréket, tálakat. Ha valaminek nem találta a helyét, akkor megmutattam, hova való. Egy idő után pontosan tudta minden mániámat, hogy a müzlistálakat színek szerint csoportosítjuk, hogy melyik salátástálat hova tesszük, hogy melyik tányér hova való.
Mindez természetesen csak a felügyeletemmel történt, hisz én nyitottam ki a gyerekzárat, majd pakolás után vissza is zártam.
Mára meggyőződtem arról, hogy akkor is a helyére tud pakolni mindent, ha ezt az apja felügyeletével teszi. Pedig elhiheted, kedves Olvasó, az apja kevésbé tájékozott e téren :D
Mindezek után az asztal megterítése már alig rejt kockázatot magában. Odaadom neki azt, amit ki kell vinnie, mindig csak annyit, amennyit biztonságosan rá lehet bízni. Amikor kisebb volt, a tányérokat egyesével vitte ki. Ma már kettőt is elbír, tudom, hogy nem ejti le őket. A saját tányérjával külön fordul, mert az kisebb, mint a mi felnőtt tányérunk és könnyen lecsúszna a lapostányérok tetejéről. Az evőeszközöket is rábízhatom (igen, a késeket is), az edényalátétet, a só- és borsszórót, a szalvétákat. Amikor befejezzük az étkezést, gyakran ő szedi össze a mosatlant – pedig erre már tanítanom se kellett, magától csinálja.
Hogy állunk a főzéssel, sütéssel? A kés használatáról már korábban írtam, arra nem térnék most ki. Egy kisgyerek nagyon sok mindenben tud nekünk segíteni a főzés során, elsősorban az előkészítésben, de ne feledkezzünk meg a gyerekek kiváltságáról, a kóstolásról sem :)
Ha süteményt készítek, össze tudja például keverni a szárazanyagokat. Akkor is, ha semmi szükség keverésre, oda lehet adni neki egy fakanalat, hogy keverje össze.
Lehetőleg műanyagtálat adjunk a gyerek kezébe, ami elég nagy ahhoz, hogy az elnagyolt mozdulatok ellenére se verődjön ki belőle az, amit beletettünk.A tojások összekeverésére buzogányhabverőt szoktam Zsebi kezébe adni. Ennek szárát a két kicsi tenyere közé fogva, előre-hátra csúszkáltatva nagyon ügyesen fel tudja verni a tojásokat. Ez sokkal hatékonyabb módszer, mintha csuklómozdulatokat használna, arról nem is szólva, hogy kevésbé maszatolós.
Ha gyermekünket bevonjuk a főzésbe, nem csak az érdeklődését tudjuk fenntartani, de le is kötjük a figyelmét. Nem azt kell nézni, hogy vajon éppen mit csinál a szobában, illetve nem fog a lábunknál ugrálni, hogy játszunk vele. Ami nekünk munka vagy kötelesség, nekik játék. És e játék közben megtaníthatjuk neki azt is, hogy mi a neve az egyes zöldségeknek, gyümölcsöknek. Megfogdoshatja a friss fűszernövényeket, megszagoltathatjuk vele a fűszereket, formákat és színeket tanulhat. Ha egy kicsit nagyobb, még iskola előtt megtanulhatja a mértékegységeket.
Ki lehet vele méretni mennyi az 1 dl, a 100 ml, kipróbálhatja a digitális mérleg használatát.
Vegyük észre a konyhában lévő lehetőségeket! Nagyanyáinknál még nem volt gyerekzár, de a gyerekeket bevonták a mindennapi élet tevékenységeibe. Ahogy akkor a hasznukra vált, úgy a maiaknak is azzá válik. Lehet, hogy egy kicsit lassabban haladunk, lehet, hogy egy kicsit több időt kell szánni az étel elkészítésére, lehet, hogy egyszer eltörik egy tányér, de mindez a befektetés egyszer megtérül.
Sokan sóhajtoznak, hogy bár a férjem többet segítene, bár a férjemet be lehetne vonni a házimunkába – ne felejtsük el, hogy a gyermekeinket mi neveljük. Férjünket nem biztos, hogy meg tudjuk változtatni, de hogy a fiainknak mennyire lesz idegen a konyha és a házimunka, csak rajtunk, anyákon múlik.
Ti bevonjátok a gyereket a konyhai munkába?
Azt hinné az ember, hogy egy 2 éves csak útban van a „veszélyes üzemnek” számító konyhában. Nos, én ezt nem így látom.
Zsebi segít kipakolni a mosogatógépből, helyére teszi a tányérokat, bögréket, segít megteríteni az asztalt, velem együtt mos fel és ki nem hagyná a sütés-főzést.
Amikor a gyerekek tipegőkorba érnek, a legtöbb tanács arról szól, hogyan akadályozzuk meg gyermekünket abban, hogy olyan helyre nyúlkáljanak, ahova nem kéne. Szereljünk fel gyerekzárakat, pakoljuk el a törékeny dolgokat és még sorolhatnám. Nálunk is van gyerekzár, de ezt csak eszköznek tartom, nem megoldásnak. A konyhai fiókokon nincs zár, ellenben az egyik alsó fiókot kisfiam megkapta a saját „kincsei” tárolására. Pár hónapig használta, de legalább egy fél éve leszokott róla.
Az alsó szekrényeken van zár, kivéve azt, amelyikben az edényeket tartom. Őszintén szólva, eredetileg azért nem raktam fel, mert nem volt elegendő gyerekzáram és ezt a szekrényt tartottam a legkevésbé veszélyesnek. Elő is fordult, hogy az edényeimet a nappaliban vagy a teraszon szedtem össze – nincs is jobb játék a mami lábasánál -, de ennél nagyobb tragédia nem történt.
A mosogatógépből való kipakolás először aggodalommal töltött el, aztán elgondolkoztam: ugyan mi baj lehet belőle? Kicsi volt még, talán másfél éves sem, de minden poharat, amit megfogott, olyan óvatosan tartott a kezében, mintha hímes tojás lett volna. És ha eltörik egy tányér, mi van? Semmi. Ő lett volna a legjobban elkeseredve, hogy minden igyekezete ellenére valami rosszul sült el. Velünk is előfordul, hogy legjobb szándékunk ellenére kiejtünk valamit a kezünkből, de ezért (normális esetben) senki sem szíd meg. Kezdetben kisfiam csak kivette a tányérokat és a bögréket a gépből, a kezembe adta őket, én meg mindent a helyére pakoltam. Aztán fordult a szituáció, én szedegettem ki az elmosott edényt, ő pedig a nyitott szekrényajtónál állt és a helyére tette a tányérokat, bögréket, tálakat. Ha valaminek nem találta a helyét, akkor megmutattam, hova való. Egy idő után pontosan tudta minden mániámat, hogy a müzlistálakat színek szerint csoportosítjuk, hogy melyik salátástálat hova tesszük, hogy melyik tányér hova való.
Mindez természetesen csak a felügyeletemmel történt, hisz én nyitottam ki a gyerekzárat, majd pakolás után vissza is zártam.
Mára meggyőződtem arról, hogy akkor is a helyére tud pakolni mindent, ha ezt az apja felügyeletével teszi. Pedig elhiheted, kedves Olvasó, az apja kevésbé tájékozott e téren :D
Mindezek után az asztal megterítése már alig rejt kockázatot magában. Odaadom neki azt, amit ki kell vinnie, mindig csak annyit, amennyit biztonságosan rá lehet bízni. Amikor kisebb volt, a tányérokat egyesével vitte ki. Ma már kettőt is elbír, tudom, hogy nem ejti le őket. A saját tányérjával külön fordul, mert az kisebb, mint a mi felnőtt tányérunk és könnyen lecsúszna a lapostányérok tetejéről. Az evőeszközöket is rábízhatom (igen, a késeket is), az edényalátétet, a só- és borsszórót, a szalvétákat. Amikor befejezzük az étkezést, gyakran ő szedi össze a mosatlant – pedig erre már tanítanom se kellett, magától csinálja.
Hogy állunk a főzéssel, sütéssel? A kés használatáról már korábban írtam, arra nem térnék most ki. Egy kisgyerek nagyon sok mindenben tud nekünk segíteni a főzés során, elsősorban az előkészítésben, de ne feledkezzünk meg a gyerekek kiváltságáról, a kóstolásról sem :)
Ha süteményt készítek, össze tudja például keverni a szárazanyagokat. Akkor is, ha semmi szükség keverésre, oda lehet adni neki egy fakanalat, hogy keverje össze.
Lehetőleg műanyagtálat adjunk a gyerek kezébe, ami elég nagy ahhoz, hogy az elnagyolt mozdulatok ellenére se verődjön ki belőle az, amit beletettünk.A tojások összekeverésére buzogányhabverőt szoktam Zsebi kezébe adni. Ennek szárát a két kicsi tenyere közé fogva, előre-hátra csúszkáltatva nagyon ügyesen fel tudja verni a tojásokat. Ez sokkal hatékonyabb módszer, mintha csuklómozdulatokat használna, arról nem is szólva, hogy kevésbé maszatolós.
Ha gyermekünket bevonjuk a főzésbe, nem csak az érdeklődését tudjuk fenntartani, de le is kötjük a figyelmét. Nem azt kell nézni, hogy vajon éppen mit csinál a szobában, illetve nem fog a lábunknál ugrálni, hogy játszunk vele. Ami nekünk munka vagy kötelesség, nekik játék. És e játék közben megtaníthatjuk neki azt is, hogy mi a neve az egyes zöldségeknek, gyümölcsöknek. Megfogdoshatja a friss fűszernövényeket, megszagoltathatjuk vele a fűszereket, formákat és színeket tanulhat. Ha egy kicsit nagyobb, még iskola előtt megtanulhatja a mértékegységeket.
Ki lehet vele méretni mennyi az 1 dl, a 100 ml, kipróbálhatja a digitális mérleg használatát.
Vegyük észre a konyhában lévő lehetőségeket! Nagyanyáinknál még nem volt gyerekzár, de a gyerekeket bevonták a mindennapi élet tevékenységeibe. Ahogy akkor a hasznukra vált, úgy a maiaknak is azzá válik. Lehet, hogy egy kicsit lassabban haladunk, lehet, hogy egy kicsit több időt kell szánni az étel elkészítésére, lehet, hogy egyszer eltörik egy tányér, de mindez a befektetés egyszer megtérül.
Sokan sóhajtoznak, hogy bár a férjem többet segítene, bár a férjemet be lehetne vonni a házimunkába – ne felejtsük el, hogy a gyermekeinket mi neveljük. Férjünket nem biztos, hogy meg tudjuk változtatni, de hogy a fiainknak mennyire lesz idegen a konyha és a házimunka, csak rajtunk, anyákon múlik.
Ti bevonjátok a gyereket a konyhai munkába?
3 megjegyzés:
De cuki lehetett!!:-))
Minichéf..:-))
Gyönyörű kisfiú és annyira aranyos! :) Amikor a bevezető részt olvastam, olyan volt, mintha a saját 2 és fél éves kisfiamat láttam volna a konyhában... Ő is szokott ilyesmit művelni, de még mennyire! :D
Köszi :)
Most már a hugi is állandóan főzőcskézne :)
Mese helyett pedig szívesen néznek bármilyen főzőshowt. Az egyik nagy kedvenc Heston Blumenthal :)
Megjegyzés küldése