2010. május 9., vasárnap

Új konyhánk

Láttam, hogy az a divat, hogy a blogtársak bemutatják a konyhájukat.
A mienk pár hete készült el, gondoltam, ez is megérdemel egy bejegyzést és néhány fotót.

A mini konyha a konyha"félsziget" elé került. A szekrények hátulját nem akartuk megfúrni, így az egész nyom nélkül eltávolítható.
A pult egyik végét konzolosan a falburkolathoz rögzítettük, míg másik végét két ytong(-jellegű) falazóblokk tartja.

A pult íves részét az ajtóhoz szabtuk. Az így kapott maradékból készült a felette látható kis polc.

A rozsdamentes mosogató az egyik keverőtálam felhasználásával készült. Előnye, hogy szükség esetén minden további nélkül kivehető. A csaptelep méretre vágott elektromos védőcsőből készült, melyet a karamellizáló pisztolyom segítségével hajlítottam meg. A kissé megpirult részeket csiszolópapírral hoztam helyre. A cső egyik felébe parafadugót fabrikáltam és azon keresztül rögzítettem a pulthoz. Nagyobb edények esetén a csaptelep elforgatható.
A csaptelepeket régi bútorfogantyúk alkotják, szándékosan hosszabb csavarral beépítve. Sajátosságuk, hogy csaptelepekhez méltóan forgatni is lehet őket.
A főzőlapok fekete matricából lettek kivágva.


A serpenyők, szűrők és egyéb konyhai használati eszközök egy régi ajtólécbe ütött szögeken, illetve csavarokon lógnak. A léc kétoldalú ragasztó segítségével lett rögzíve. Őszintén szólva, a kép készítése óta e rusztikus stílusú léc már el lett távolítva és helyette a konyha hangulatához jobban illó*, modern, 3M márkájú fém akasztók kerültek felhelyezésre.

*magyarul az a lökött léc állandóan leesett, előszeretettel az éjszaka közepén.

Beszerzési helyek
Edények, habverő, tésztaszedő kanál, poharak, stb.: IKEA
Csésze: ebay, egyébként IKEA
Szűrő: a legkisebb szűrőm a felnőtt konyha fiókjából
Nyújtófa: Woolworth
Vágódeszka: daddy legkisebb vágódeszkája, ajándék volt. Szükség szerint kölcsönveszi.
Kés: kisfiam evőeszköze
Fakanál: nagymama ajándéka a fogzáshoz
Az a rózsaszín bigyó: edényszárítóként szolgál. Egy párátlanító doboz teteje.

Kisfiam egyébként 13 hónapos. A konyha próbaüzeme (még félkész állapotban) itt látható.

4 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Hát ez zseniális! Nagyon ügyes vagy.

chriesi írta...

Szuper! A kis szakäcs pedig csúcs aranyos :D

GasztroRéka írta...

Fantasztikus,remélem sokat játszik majd itt a kisfiad!
Ausztráliában milyen az IKEA,van valami különlegessége?
Én még csak európai Ikeákban jártam,volt eltérés a választékban.

Alexandra írta...

Elnézést mindenkitől, ide elfelejtettem reagálni...

@Wise Lady:
Köszönöm :) Ha nekem ilyen kis konyhám lett volna...! ;)

@Chriesi:
Imád a konyhában lenni - az igaziban is :)

@Réka:
Azért még mindig a mami konyhaeszközei a legizgalmasabbak :)
Hogy milyen az IKEA? Először is: Sydneyben csak 1 van. Ami tekintve, hogy 5 milliós város, gáz :-/ Egyébként jól felszerelt, ami otthon van, az itt is, + egy csomó más, mint pl. laminált parketta. A nyitvatartás rosszabb, mint otthon. Árban változó, van, ami itt sokkal olcsóbb, de van, ami pont fordítva.
Férjem mindig azt mondja, ha nekem honvágyam van, akkor megyek az IKEÁba :))) Ott tényleg olyan, mintha otthon lennék :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...