2010. május 26., szerda

Rakott kel

Vasárnap vendégeink voltak, kedves magyar barátaink jöttek el, és az ő tiszteletükre készítettem ezt a rakott kelt. Már otthon is az egyik kedvenc ételem volt :)
Itt igazán ritkán főzök magyar ételeket, de ezt már többször elkészítettem. Mindig ilyen hideg, esős időben, ami most is van és mindig vendégeknek. Szerintem ez az étel remekül eladható a külföldieknek is, nem idegenkednek tőle annyira és általában ízleni szokott nekik.
Gondolkoztam azon, hogy paleosítom a receptet és rizs helyett zabpehellyel készítem - de nem akartam a vendégeinken kísérletezni :) Viszont most először hántolt rizs helyett barnarizzsel készítettem.

Hálás étel a rakott kel, mert előre el lehet készíteni és csak akkor kell berakni a sütőbe, amikor a vendégek megérkeznek.
A menű egyébként fűszeres répa krémleves volt, rakott kel és gesztenyepüré (receptje később).

Bevallom őszintén, egy kis sót-borsot kínánt még az étel a tányéron, pedig többször megkóstoltam főzés közben, de inkább legyen egy étel sótlan, mint elsózva :)

Hozzávalók:
1 fej kelkáposzta (an: Savoy cabbage)
kb. 1 kg darált hús (én marhahúsból készítettem)
annyi marék rizs, ahány főre az ételt készítjük (5 marékkal tettem bele)
1 fej vöröshagyma
só, bors, köménymag
tejföl (nálam creme fraiche)
sajt (nálam reszelt mozzarella)

A kelkáposztát csíkokra vágom és sós, köménymagos vízben felteszem főni. A köménymagot mindig teatojásba teszem, mert nem szeretem ropogtatni. Ropogósra főzöm a rizst, mert sülés közben tovább fog puhulni.
A hagymát apróra vágom és egy kis olajban aranybarnára sütöm. Hozzáadom a darált húst és sóval-borssal megpárolom. Amikor készen van, hozzáadom a megfőtt, leszűrt rizst. Érdemes megkóstolni, ha kell utánízesíteni.
Egy kerámia tál aljára teszem a kelkáposzta felét, rá a ragut, majd megint a kelkáposztát. Tejföllel megkenem a tetejét és sajtot reszelek rá.
Addig sütöm, amíg a sajt meg nem pirul.

A kerámia edényem, amiben sütöttem 30x20 cm-es.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! :)
Nagyon szeretem! Nekem biztosan nem tudnád túlborsozni!:D

krisz írta...

Kivancsian varom a gesztenyepure receptedet. Az elmult 6 hetben nalunk is vagy 3-4szer volt teriteken, mivel a ferjem imadja, en pedig kiserleteztem hogy hogyan is a legfinomabb. :)

Alexandra írta...

@Inas:
Azért túlborsozásról szó sem volt :) Épp ellenkezőleg...

@Krisz:
Már fent is van :) Én is kiváncsi vagyok a tiédre.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...