Narancsos almalekvár

Magyarországi nyaralásunk során egyik vésztői reggel a bőségszaru fogyasztása közben ráakadtunk egy üveg igazi házi szilvalekvárra. Mutatom a páromnak, hogy kóstolja meg, mint minden autentikus (de szeretem ezt a szót) dolgot, melyben egy született ausztrálnak nem sűrűn lehet része. Kérdezem a nagyimtól, hogy "ebben nincs cukor, ugye?" Mire a válasz: "hm, azt hiszem nincs. Róza csinálta (nagynéném), és azt mondta, hogy nincs pénze cukorra, úgyhogy nem tett bele".
Hát, én ennek nagyon örültem. Na nem annak, hogy Rózának nem volt pénze, hanem annak, hogy nem került bele cukor. Minek elrontani egy ilyen fenséges szilvalekvárt cukorral, amikor így is elég édes lett? Főleg most, amikor annyira rákattantam a cukornélküliségre (ami nem jelent édességnélküliséget).
Nem sokkal később Róza is megjelent és megkérdeztem, vajon más gyümölcsből is lehet-e cukor nélküli lekvárt főzni. Véleményük szerint persze, lehet, minden csak azon múlik, hogy mennyi ideig főzzük a gyümölcsöt.

Na ez a narancsos almalekvár ennek a cukornélküli lekvárfőzésnek az első próbája.
Az eredeti receptet Nemisbéka oldalán találtam, ott a karácsonyi receptverseny egyik indulója volt. Kissé persze átalakítottam a saját ízlésemnek megfelelően. Már két hónapja megfőztem, csak most jött el a napja, hogy ki is bontottam egyet. Ahogy az üveget kinyitottam, a lekvár pontosan úgy nézett ki, ahogy beleraktam. Az íze is teljesen jó, semmi változást nem érzek rajta. Azt még nem tudom, hogy mennyi ideig tartható el, de biztos ami biztos, kisebb üvegekbe raktam el és most hűtőben tartom a kibontott lekvárt.

Tehát a narancsos almalekvár receptje:

Hozzávalók:
2,5 kg alma
4 db narancs reszelt héja és kifacsart leve
2 db citrom leve
mézeskalács fűszerkeverék vagy annak megfelelő fűszerek

Az almákat meghámoztam és durván lereszeltem. Közben meg-meglocsoltam a citromok levével, hogy ne barnuljon meg. Hozzáreszeltem a megmosott narancsok héját, majd a levüket is belefacsartam. A fűszerkeverékkel ízesítettem.
Egy teflon fazékba beleöntöttem az egészet, felforraltam, majd alacsony hőmérsékletre visszakapcsolva addig főztem az egészet, amíg szinte minden nedvesség elpárolgott. Időnként persze meg-megkavartam. Néhány órát eltartott a főzés, kb. 4-5 órát, már nem emlékszem pontosan.
Nem lett olyan egynemű, mint a szilvalekvár, de így is nagyon sűrű. A lekvárt még forrón üvegekbe mertem (az üvegeket vízben forraltam 5 percig előtte), rászorítottem a kalapjukat, fejtetőre állítottam és dunsztba tettem.
Nekem csak két üveggel lett belőle.


A szilvalekvárra visszatérve, a maradék üveget hazahoztuk Sydneybe. A vámnál megkérdezték, van-e nálunk étel, be is vallottuk, hogy van nálunk lekvár, de szerencsére nem érdekelte őket. Ha látták volna, hogy az üveg bontott volt, biztos nem engedték volna át. Így viszont itthon élvezhettük az igazi, házi szilvalekvárt!
Nem sokáig. Kb. 1 hét alatt meg is ettük, annyira rácuppantunk...