2010. augusztus 22., vasárnap

Julia Child: My Life in France

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy sokkal izgalmasabb volt látni Meryl Streep-et, mint Julia Child a Julie & Julia című filmben, mint Amy Adamset Julie-ként. Nem mintha Amy rossz lett volna, egyszerűen csak érdekesebbnek találtam Julia Child életét. 

Mielőtt a Julie és Julia-t megnézem volna, már elkezdem olvasni a könyvet, de végül nem fejeztem be. Ennek legfőbb oka, hogy számomra nehézkes volt az olvasása. Részben nyelvi problémák miatt (túl sok amerikai szleng szó használata), részben meg túl hosszúnak találtam a mondatokat, túlburjánzónak a gondolatokat. Valószínűnek tartom, hogy a blog sokkal jobb lehetett, mert ahhoz egész másfajta írásmód kell, mint egy könyvhöz, regényhez. 
Szóval miután megnéztem a filmet, végleg letettem a könyvet is. (Általában szeretem elolvasni a könyvet a film előtt, de ezt nem moziban láttam, hanem egy repülőn, ahol képtelen lettem voltam kihagyni :) )

Visszatérve Julia Childra: sokkal szívesebben néztem volna egy filmet csak róla, az ő életéről, az '50-es évek Franciaországáról. Meryl Streep parádésan adta vissza a személyiségét.
Úgyhogy amikor megláttam ezt a könyvet a Fülöp-szigeteken egy könyvesboltban, kétségem sem volt afelől, hogy megveszem.

A könyv Julia Child életéről szól onnantól, hogy 1948. novemberében megérkezett a férjével, Paul-lal a II. világháborúból épp csak felébredő Párizsba. Rögtön beleszeretett a francia ételekbe, a tájba, az emberekbe. Megtanult franciául, beiratkozott egy szakács tanfolyamra, megismerkedett egy csomó emberrel, akik ugyanúgy lelkesedtek a gasztronómiáért, mint ő és a férje. Öt gyönyörű évet töltöttek a francia fővárosba, majd Paul munkája révén átköltöztek Marseille-be. 1954-be Németországba kerültek kiküldetésbe, majd 2 év múlva vissza az USA-ba, aztán 1959-ben Norvégiába vitte őket a munka. 1961-ben Paul nyugdíjba vonult és végleg visszaköltöztek az Egyesült Államokba.

Julia 1951-ben találkozott szerzőtársaival, Simon Beck-kel (Simca) és Louisette Bertholle-el. A filmmel ellentétben velük nem a szakácstanfolyamon ismerkedett meg, hanem egy ismerőse mutatta be őket egymásnak. Simca és Louisette akkoriban már együtt dolgoztak egy szakácskönyvön, amit az Egyesült Államokban akartak publikálni, azonban azt a javaslatot kapták, hogy keressenek egy olyan amerikait, akivel együtt tudnak dolgozni, és aki el tudja magyarázni a francia recepteket amerikai szemlélettel. A három grácia csak egy évvel később kezdett bele a 9 évig tartó közös munkába, melynek eredményeképp megszületett a Mastering the Art of French Cooking első kötete.

A könyv 1992-ig mutatja be Julia életét, kötődését Franciaországhoz, a II. kötet megjelenését, a tévészereplések (The French Chef) történetét. Emlékeit Julia elbeszélése, valamint Paul levelezései alapján unokaöccse, Alex Prud'homme öntötte írott formába és a könyv 2006-ban, 2 évvel Julia halála után jelent meg. 

Nagyon tetszett a könyv. Szövege érthető, könnyen követhető, az egyetlen gondomat csak az okozta, hogy tele van francia szavakkal, kifejezésekkel, néha még mondatokkal is, amik nincsenek angolra fordítva, így gőzöm nem volt arról, mit jelentenek. Szeretem a szavakat kiejteni még hangtalan olvasás közben is, csak úgy magamban, de mivel soha nem tanultam franciául, ez persze lehetetlen volt. 
Nagyon érdekes volt olvasni a francia és amerikai kulturális különbségről és legfőképpen arról, hogy a modern élelmiszeripar már az '50-es években mennyire befolyásolta az amerikai étkezést. Már ekkor jellemzőek voltak a tartósítószerek, a készételek, az előrecsomagolt süteményporok, a levesporok, a piac el volt árasztva "instant" szakácskönyvekkel - hogyan főzzünk vacsorát minél gyorsabban. 

A könyv megjelentetése egyáltalán nem azért tartott 9 évig, mert nem találtak rá kiadót - maga az írás tartott olyan sokáig. Hihetetlenül hangzik, hogy egy szakácskönyv megírása ilyen sokáig tart, akkor is, ha 752 oldalról van szó. 
Ez a könyv nem arról szól, hogy vegyünk egy csomó eredeti francia receptet és fordítsuk le őket angolra. Nem. (Épp ezért nem tudta Simca és Louisette kiadatni a saját verzióját, mert az csak ennyiből állt volna). Julia azon túlmenően, hogy maga is kutatómunkát végzett az igazi francia receptek megtalálása érdekében, ki is próbálta a recepteket, amerikai alapanyagokkal. Gyakran nem is egyszer, hanem egy tucatszor is, hogy meggyőződjön arról, a recept működik. Ha nem működött, akkor mit hogyan kellett megváltoztatni ahhoz, hogy az étel amerikai hozzávalókkal is elkészíthető legyen. Elképesztőnek tűnhet, de még a liszt sem volt olyan (már akkoriban!), mint a franciáknál, és Julia már akkor arra gyanakodott, hogy azért, mert telerakják mindenféle tartósítószerrel őket, hogy a boltok polcain hosszabban lehessen őket tartani. 
Ha belegondolunk, nálunk Ausztráliában sem lehet réteslisztet kapni, van azonban a "mindenre-jó-liszt", meg a sütőporos liszt. Csak ne felejtsük el, ez a probléma már az 50-es években jelentkezett.
Julia nagyon alaposan utánajárt annak, mit lehet az USA-ban kapni, mit nem és hogyan lehet a francia hozzávalókat helyettesíteni. A halakkal kapcsolatban még egy amerikai haltársasággal is levelezett, hogy megtalálja a megfelelő amerikai elnevezéseket vagy fajtákat. 
Még az is előfordult, hogy olyan mesterszakácstól vett különórát, aki megtanította arra, hogyan lehet igazi francia bagettet vagy croissant sütni, majd mindezeket kipróbálta otthon, hogyan lehet beállítani a sütőt a kenyérsütéshez megfelelő körülményekre. 

Számomra lenyűgöző az az alaposság és munkabírás, ahogy Julia szisztematikusan, sokszor napi 8 órában dolgozott és írt. Azt is csodálom, hogy mindezek mellett a férjével nem híztak fel 150 kg-ra :))) (Ráadásul mindketten sokáig éltek, 92 évesen haltak meg). 

Annak ellenére, hogy Julia már 35 éves volt, amikor beiratkozott a Cordon Bleu-be, fantasztikus karrierre tett szert. Ebből is látszik,hogy soha sem késő :) 
Könyvének sikere nem csak abban az alaposságban és amerikai szemléletmódban rejlik, ahogy a könyvet  megírták, hanem a rengeteg újításban is: ahol szükséges, ábrákat helyeztek el az étel készítésének lépéseiről, a lapok egyik oszlopában szerepelt a recept, másik oszlopában a hozzávalók felsorolása, stb.

A tv sorozatát, a The French Chef-et 50 évesen kezdte forgatni. Habár nem ő volt az első tv szakács, ő lett az első, aki sikerre vitte ezt a műfajt. Nem félt tévedni a kamera előtt és az ételeket úgy mutatta be, mintha az iskolájában tanítana. Pontosan elmagyarázta, mikor mit csinált, aminek akkor van jelentősége, ha a képernyőn épp nem látszanak a kezei (nem elég azt mondani, hogy "itt ejtünk egy vágást", hanem meg kell mondani, hogy pontosan hol).

Julia Franciaországot a szellemi szülőotthonának tartotta, Simcát pedig annyira szerette, mintha a nővére lett volna. Vele írta meg a Mastering II. kötetét is, és bár a későbbiekben külön folytatták munkásságukat, a barátságuk életük végéig megmaradt. Olyannyira, hogy Julia és Paul még egy kis házat is épített Simcáék birtokán, aminek tulajdonjoga később Simcáék örököseire szállt.

Bízom benne, hogy a könyv előbb-utóbb magyarul is meg fog jelenni.
Érdemes elolvasni.


Julia Child konyhája



Meryl Streep mint Julia Child





Beszélgetés Meryl Streep-pel

2010. július 21., szerda

Almás-túrós sütemény

Nem szoktam fehér liszttel készült süteményeket sütni, de most kivételt tettem. Olyannyira, hogy a lisztet is csak emiatt vettem.
Még gimis koromban jó néhányszor elkészítettem ezt az édességet, az egyik kedvencem volt, aztán évekig egyáltalán nem. Pedig nem bonyolult, csak nem az az összekavarom, beleöntöm és megsütöm-féle sütemény.
A megváltozott szokásainknak megfelelően módosítottam egy kicsit a recepten, de nem éreztem semmi különbséget az emlékeimhez képest. Férjem most kóstolta először és odáig volt :) Kisfiam pedig.. na, ő egyenesen tömte magába :)

Hozzávalók (egy 26 cm átmérőjű formához):

Az omlós tésztához:
25 dkg liszt, 
fél evőkanál méz (eredetileg 10 dkg cukor)
csipet só
12 dkg hideg vaj


A töltelékhez:
50 dkg félzsíros tehéntúró (én lecsöpögtetett quark-ot használtam)
1 csomag vaníliás pudingpor helyett 3 evőkanál keményítő és egy teáskanálnyi vanília paszta
1 evőkanál méz (a 10 dkg cukor helyett)
3 tojás
2 dl tejszín
5 dkg mazsola
50 dkg savanykás alma (pl. Granny Smith)


Előkészítési idő: másfél óra
Sütési idő: 1 és negyed óra


A lisztet a mézzel, a sóval, a vajjal és 2-3 evőkanál jéghideg vízzel összegyúrjuk (ha kell, adjunk hozzá még hideg vizet, de egyszerre csak 1 evőkanállal). A tésztát 1 órára hideg helyre tesszük.
Közben a túrót lecsöpögtetjük, áttörjük, aztán a keményítővel, vaníliapasztával és a mézzel összekeverjük. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét és a tejszínt külön-külön kemény habbá verjük. A tojássárgákat és a mazsolát a túrós masszához keverjük, majd belekeverjük a tojáshabot és a tejszínhabot. 
Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, negyedekre vágjuk, majd hasábokra metéljük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A tészta kétharmad részét kinyújtjuk és a kivajazott formát kibéleljük vele. A maradék tésztából széleket formálunk és a tortaforma oldalát is kibéleljük. A tésztalapot villával több helyen megszurkáljuk. Az üregbe beletöltjük a túrómasszát, egyenletesre simítjuk a tetejét és belenyomkodjuk az almahasábokat.
1 óra 15 percet sütjük.





2010. július 20., kedd

Megfejtés

Gratulálok mindazoknak, akik a sárgarépára tippeltek, valóban ez a helyes megoldás. 

Aki nem ismerné a történetet:
A sárgarépa eredetileg fehér és lila színű volt. A ma ismert narancssárga változatot holland kertészek hozták létre a XVI. században, I. William, Orange hercege számára. 

Érdekesség, hogy 2002-ben az egyik brit élelmiszerbolt-hálózat újra bemutatta a hagyományos lila változatot, de az eladások megbuktak, mert a vevők a narancssárga változatot részesítették előnyben. 


Képek forrása: carrotmuseum.co.uk

2010. július 8., csütörtök

A nap kérdése

Melyik az a zöldség, melynek az eredeti színe fehér és lila volt, ma azonban egy harmadik színben pompázik és ezt a színt tartjuk normálisnak?

2010. július 7., szerda

Risotto alla Zucca, vagyis Sütőtökös rizottó

Az utóbbi időben nagyon ritkán készítettem rizses ételt, de ebben a hidegben megkívántam egy kis tartalmas, krémes rizottót. Szerencsére a mélyhűtőben* még találtam pont elegendő arborio rizst, így semmi akadálya nem volt e finom étel elkészítésének.


Hozzávalók:

1 liter zöldséges alaplé
1 kis fej vöröshagyma, finomra vágva
10 dkg vaj
1/2 kg sütőtök, megpucolva, kimagozva és kockákra vágva
35 dkg arborio (rizottó-) rizs
1,85 dl száraz fehérbor
5 dkg reszelt parmezán + valamennyi a tálaláshoz
1/4 bögre apróra vágott petrezselyem


A zöldséges alaplét melegítsd fel és tartsd melegen, amíg szükség nem lesz rá.
A vöröshagymát közepes lángon fonnyasszuk meg a vaj felében, majd adjuk hozzá a sütőtököt és főzzük együtt kb. 5 percig. 
Adjuk hozzá a rizst és alaposan keverjük össze, kb. 3-4 percig. Öntsük hozzá a fehérbort és kevergessük addig, amíg az alkohol szinte teljesen nem távozik, illetve a rizs megszívja magát. Ekkor kezdjük el az alaplé hozzáadagolását: mindig csak egy merőkanálnyit adjuk a rizshez és várjuk meg, míg az magába szívja a folyadékot. Kb. 18-20 perc alatt a rizs roppanósra fő (ha nem lenne elég az alaplé, nyugodtan önts hozzá forró vizet). Kóstold meg, hogy jó-e, lehet, hogy néhány percit még tovább kell főzni. 
Amikor kész, vedd le a tűzről, keverd hozzá a maradék vajat és a parmezán, szükség szerint fűszerezd. Tálalás előtt hagyd állni egy kicsit. 
Tányérra kimérve szórd meg petrezselyemmel és parmezánnal.


A recept Luciana Sampogna: Light of Lucia című szakácskönyvéből származik.

*Nagyon harcolok a kis hülye molylepkékkel, amik mindenhova beeszik magukat és egyszerűen képtelen vagyok őket kiírtani. Hiába van a kamraszekrényben van molylepkefogó ragacs és hiába teszem a veszélyeztetett termékeket műanyag, légmentesen (??) záródó dobozba vagy akár az ikeás üvegtárolóba, ezek a kis dögök mindenhova betelepszenek. Az egyetlen védett hely a mélyhűtő - ami sajnos elég kicsi. 
Úgy tűnik, a csavaros üvegekbe nem tudnak belemászni, de most cseréljem le az összes tartómat csavaros befőttesüvegre?
Van valakinek ötlete, mit csináljak?

2010. július 5., hétfő

Karfiol narancsos-citromos szószban

Még a nyaralásunk előtt készítettem ezt a különleges köretet egy reneszánsz ételeket bemutató szakácskönyvből. 





Hozzávalók:

1 közepes fej karfiol (vagy 6 fej bébi karfiol)
 1/2 liter húsleves (eredetileg ez is reneszánsz módra készül, többek között fehér borral, aszalt gyümölcsökkel és érdekes zöldfűszerekkel)
2 evőkanál vaj
1 citrom reszelt héja
2 evőkanál frissen facsart citromlé
1 narancs reszelt héja
125 ml frissen facsart narancslé


A karfiol(oka)t megtisztítjuk, néhány pici zöld levelet rajtahagyva. Ha egy fejből készítjük, akkor kisebb rózsákra bontjuk. A húslevest felforraljuk és kb. 15 perc alatt megfőzzük benne a karfiolt. Leszűrjük (a levesre tovább nem lesz szükségünk).
Egy serpenyőben összekeverjük a vajat a narancs- és citromhéjjal, valamint a levükkel és 3 perc alatt összefőzzük. Sóval ízesítjük.
A karfiolt tálba szedjük, rámerjük a szószt és tálaljuk. 


A recept Francine Segan: Shakespeare's Kitchen című szakácskönyvéből származik, eredetije pedig az 1660-as évekből.

2010. július 4., vasárnap

Fekete-Erdő meggytorta, cukor és gluténmentes

Hosszú hallgatás után (több, mint 2 hét munka és nyaralás a Fülöp-szigeteken, majd egy kis ausztrál influenza) egy finom torta receptjét osztom meg olvasóimmal.
A tortát édesapám 60. születésnapjára készítettem el. Igaz, ő nem tudja megkóstolni, hisz Magyarországon él, így csak mi esszük, de ettől teljesebb az ünnepi hangulat.

Sokat gondolkoztam rajta, hogy hogyan köszöntsem fel ezen a nagy napon, milyen ajándékkal lepjem meg. Végül arra jutottam, hogy jobb lesz, ha jövőre személyesen köszöntjük fel, hisz bármit is küldenék, nem fejezné ki ennek a gyönyörű kerek számnak a valódi értékét.
A mai nap még sem egy egyszerű születésnap. A hatvanadik! Micsoda szám ez! Bár otthon lehetnénk és a családdal együtt ünnepelhetnénk! A rokonokkal, nagybácsikkal, nagynénikkel, unokatestvérekkel, örülve egymásnak, érezni a nagy családi egymáshoz tartozást! 

Két napja megérett bennem a gondolat, hogy tortát sütök, Fekete-erdei meggytortát. A torta felvágása, elmajszolása, a mindig "csak egy szeletet" az egész napnak más jelentést ad. Elnyújtja az ünnepet, minden egyes szelet, minden egyes falat az ünnepeltet juttatja az eszünkbe. 

Megnéztem néhány receptet, mielőtt eldöntöttem volna, melyik változatot készítem el, végül a Nova Szakácskönyvek: Édességek című könyvében található Schwartzwaldi meggytorta receptje mellett döntöttem. Legfőképpen azért, mert nincs benne pudingpor - aminek szerintem semmi keresnivalója ebben a tortában. 
Néhány dolgot étkezési módunknak megfelelően megváltoztattam, így például fehérliszt helyett barna rizslisztet használtam, cukor helyett mézet, friss meggy helyett pedig befőtt került a tortába (már az is valami, hogy befőtt formájában lehet meggyet kapni, frissel még soha nem találkoztam). 
A végeredmény? A tortakészítést még gyakorolnom kell, a kinézettel nem vagyok teljesen megelégedve, egyébként nagyon finom lett. 


Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:


Piskóta:
10 dkg étcsokoládé (85%-os kakaótartalmút használtam)
15 dkg vaj
3 evőkanál méz (eredetileg 15 dkg cukor)
1 teáskanál vanília paszta (eredetileg 1 evőkanál vaníliás cukor)
4 tojás
5 dkg rizsliszt (eredetileg fehérliszt)
5 dkg étkezési keményítő
10 dkg őrölt mandula (eredetileg 5 dkg mandula + 5 dkg zsemlemorzsa)
1 fél teáskanál sütőpor (eredetileg 1 csomag)


Töltelék:
4 evőkanál meggylikőr (vagy cseresznyepálinka)
2 evőkanál zselatinpor
1 üveg meggybefőtt (eredetileg 50 dkg meggy + 2 evőkanál citromlé)
6 dl tejszín
pár csepp citromlé
1 evőkanál méz (eredetileg 2 evőkanál cukor)


Előkészítési idő: 20 perc
Sütési idő: 40-45 perc
Pihentetési idő: 3 óra
Összeállítási idő: 45 perc


A csokoládéból 2 evőkanál csokoládéforgácsot gyalulunk, a többit felolvasztjuk. A vajat habosra keverjük a mézzel és a vanília pasztával. A mandulát, a lisztet, a keményítőt és a sütőport összekeverjük. A tojássárgákat és a még folyékony, de már kihűlt csokoládét a vajas masszához adjuk. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük és a lisztkeverékkel együtt hozzáadjuk.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tésztát a kikent formába öntve a sütő alsó részén 45 percig sütjük. Legalább 3 órán keresztül pihentetjük, majd 3 lapba vágjuk.
A lapokat megöntözzük meggylikőrrel (én összekevertem egy kis befőttlével, hogy ne legyen erős és a gyereknek is adhassak belőle). A zselatint hideg vízzel felmelegítjük.
Ha friss meggyet használunk, a következőképp kell eljárnunk:
A meggyet megmossuk, kimagozzuk, majd a citromlével és 1,2 dl vízzel leöntve 7 percig pároljuk. Leszűrjük és hagyjuk kihűlni.
A tejszínt a mézzel kemény habbá verjük. A kihűlt zselatint evőkanalanként a habhoz keverjük. Az alsó két tortalapot a habkrémmel és a meggyel megtöltjük, majd összeállítjuk a tortát. A felső lapot megkenjük a maradék habbal és feldíszítjük.



Ribizli-kedvelők figyelmébe ajánlom Piszke csokoládés-mogyorós ribizlitortáját, mely receptje ugyanebből a szakácskönyvből való.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...