2011. október 28., péntek

VKF! 45. - Sütőtökkenyér

Ezt a kenyeret már rég ki akartam próbálni, úgyhogy Zizi VKF! felhívása remekül jött. Az elmúlt hetekben azonban nálunk annyira meleg volt, hogy vétek lett volna begyújtani a sütőt, így végül csak e hét elején került rá sor.
Mit is mondjak róla? :) A receptet nem tenném fel, ha nem lenne jó, a képek pedig magukért beszélnek: már az állaga is gyönyörű! Szerintem igazi téli recept, még a karácsonyi asztalra is el tudom képzelni.
Próbáljátok ki és mondjátok el, hogy ízlett! Nekünk nagyon :)


Hozzávalók:
2,5 dl mandulavaj (elkészítését lásd a magkrémekről szóló bejegyzésemnél)
3 db tojás
100-125 ml sütőtökpüré
4 evőkanál olvasztott kókuszzsír
1 evőkanál méz
1 evőkanál édesítő (méz is lehet, csak nálam a méz elsősorban fűszer)
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál fűszerkeverék (nálam gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió volt benne, de használhatsz bármilyet kedved szerint. A mézeskalács fűszerkeverék például tökéletes lehet hozzá)
1 teáskanál szódabikarbóna
2 evőkanál citromlé


A sütőt előmelegítjük 180 C fokra, a tepsit sütőpapírral kibéleljük.
Egy nagy tálban  a citromlé kivételével az összes hozzávalót alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a citromlevet. Ezzel már csak épp elkeverjük.
Tepsibe öntjük a masszát és kb. 45-50 percig sütjük (tűpróbával ellenőrizzük).
Tálalás előtt pár percig hagyjuk hűlni.






Recept eredetije: Joyful Abode

Tejérzékenyeknek: Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Glutén érzékenyeknek: Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Paleosoknak: 
Élvezd az ételt úgy, ahogy van.

11 megjegyzés:

marisz57 írta...

Nem lehet rossz, de én nehezen tudnám beszerezni a hozzávalókat.

Alexandra írta...

A kókuszzsírt ki lehet cserélni ghee-re vagy vajra, ha nem vagy tejérzékeny. Sőt, én még a kacsazsírt is megkockáztatnám.
A mandulavajat nem csak egész mandulából, hanem például készen kapható mandulatüskéből is el lehet készíteni.
Ha nem jutsz mandulához, más olajos mag is jó, talán a mogyoróval megpróbálkoznék. A dió is jó lehet, de talán túl aromás, nem tudom.
Ez így segítség?

GasztroRéka írta...

Ebben még mandulaliszt sincs?
Nagyon jól néz ki és jó állagú!

Névtelen írta...

Nagyon jól hangzik, ki fogom próbálni holnap! Segítenél, hogy kb. mennyi mandulából lesz 2,5 dl mandulavaj?

Ez szárazabb állagú lesz, mint a banánkenyér? Legalábbis nekem az - dupla idejű sütés után is - nagyon nedves maradt. Annak olyannak kell lenni vagy én rontottam el vmit?

Köszi!
Anita

Ui. Irigyellek a jóidő miatt! (Bár nálunk is napsütéses és az évszakhoz képest "meleg" van, de azért hol van ez a nyártól...)

Alexandra írta...

@Réka:
Nincs benne. De ha azt nézzük, a mandulavaj is abból van :)

@Anita:
Kb. 15 dkg mandulából lesz 2,5 dl
mandulavaj.
Ez szárazabb, mint a banánkenyér. A banánkenyérnek egy kicsit nedves állagúnak kell lennie, ami nem ugyanaz, mint a ragadós, úgyhogy biztos nem rontottál el semmit.
A banánkenyeret próbáld ki úgy, hogy este levágsz pár szeletet, reggel meg kenyérpirítóban megsütöd - nagyon finom lesz!

Én is örülök a jó időnek, de azért ennyi hó nélküli év után már az igazi tél is tud hiányozni :)

Névtelen írta...

Kedves Alexandra!

Érdeklődnék, hogy az Elena's Pantry oldalon található receptekben a cup mennyi pontosan? USA (2 dl) vagy UK (2,5 dl) mértékegységgel kell számolni?

Ezekkel a mértékekkel bajban vagyok.

És csak a biztonság kedvéért:
tablespoon: evőkanál, teaspoon: teáskanál ugye?
És esetleg van még valami, amivel találkozhatok?

Imádom a blogodat :)
Olyan jó dolgok vannak itt, már sok mindent kipróbáltam és többé kevésbé sikerültek is. Nem vagyok egy konyhatündér, de igyekszem. Ezúton is gratulálok az oldalhoz ;)

Köszönök mindent,
Gabi

Zsuzsa írta...

Ez nagyon klassz! Csak azt nem tudom eldönteni, h ez édesség vagy szalámi alá való kenyér :-P

Unknown írta...

Jól sikerült! Köszönöm a receptet!

Alexandra írta...

@Gabi:

Őszintén szólva, én mindig 2,5 dl-rel számolok, holott Elananál 2 dl-rel kéne csak. Nálam a 2,5 teljesen bevált.
A kanalakat jól tudod :)

Alexandra írta...

@Zsuzsa:

Igaz, édes kenyér, de mivel nem túl édes, használhatod szalámihoz is. Csak úgy, mint a kalácsot :)
Simán édességnek nem tálalnám fel.

Névtelen írta...

Boldog karácsonyt kívánok paleo-társ! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...