2011. október 24., hétfő

Magkrémek

Angolul spread-nek nevezik ezeket a magból készült krémeket, melyet magyarul gyakran vajnak fordítanak. Nem tudom, melyik a jobb, de mivel engem egyáltalán nem emlékeztetnek a vajra, hát inkább krémnek nevezem őket. 


A magkrémek általában olajos magból készülnek nagyon egyszerű módon: beletesszük a magokat az aprítóba, majd addig aprítjuk őket, amíg krémessé nem válnak. Ez a magtól függően pár perctől akár 15 percig is tarthat. Az első pár percben a magokból őrlemény keletkezik, majd szép lassan, ahogy az olaj kicsapódik a magból, először gombócszerűen összeáll, később krém lesz belőle. 
Tapasztalatom szerint a kesudiónak, a blansírozott mandulának, a pisztáciának és a pirított törökmogyorónak kell a legrövidebb idő, kb. 3 perc alatt krémet lehet belőlük varázsolni.
A napraforgómagnak, a hámozatlan mandulának ennél valamivel több, kb. 8-10 perc, a kókusznak viszont 15 percre van szüksége a megfelelő állag eléréséhez.
Az aprítónak jó éles késsel kell rendelkeznie, egyébként az aprítási idő nem csak megnyúlik, de a motor is túlmelegedhet. 


A magokat lehet keverni: nálunk még a boltokban is lehet kapni mandula-brazil dió-kesudió krémet (ABC spread), nagyon finom.


Hogy mire lehet használni őket? Lekvár helyett kenyérre kenhetjük, süteménybe vagy fagylaltba alapanyagként használhatjuk .
Ízesítés nélkül is jók, de ízesíteni is lehet őket. A férjem és a fiam mézzel szokta enni őket, én anélkül.





Mandulakrém blansírozott mandulából

Mandulakrém hámozatlan mandulából
Pisztáciakrém
Kókuszkrém
Napraforgókrém


Tejérzékenyeknek: Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Glutén érzékenyeknek: Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Paleosoknak: 
Élvezd az ételt úgy, ahogy van.

12 megjegyzés:

walaby írta...

kismókusok kenyérre is kenhetik, nagymókusok süteménybe is tölthetik...;)))))

Seafalcon írta...

Te, figyelj! Én pont ma készítettem (és tettem ki a blogomba) egy zöldfűszer krémet, amibe tettem vagy 10 deka pirított sótlan mogyorót és 5 deka hántolt napraforgót meg olíva olajat és ízesítőket.
Amikor az aprítóban megláttam, hogy összeállt egy nagy "gurigába" tettem még hozzá olajat, aztán kipróbáltam, hogy mi lett belőle.
Nagyon finom!
Akkor én ilyesmit csináltam mint te...
Meddig áll el, és hol kell tartani?

Névtelen írta...

Imádom ezt a bejegyzésedet! Éljenek a magkrémek! :)
Itt is van a sima mogyoróvajon (peanut) kívül, mandula-, kesu- és földimogyoróvaj. Szépen sorban beszerzem majd mindegyiket. :)

Alexandra írta...

@Seafalcon:

Haha! Micsoda véletlen! :D
Azt nem tudom, hogy zöldfűszerekkel mennyi ideig áll el, hisz az benne a legromlandóbb. Anélkül elég sokáig, hónapokig, csak úgy, mint maga az olajos mag.
A bejegyzéshez tartozó képeket még június végén csináltam, a napraforgókrém és a kókuszkrém pedig azóta is megvan, remek állapotban. A hűtőben tartom őket zárt üvegben.
A többi magkrém elég gyorsan elfogyott :)
Amit a boltban lehet kapni, azok simán a polcon vannak, nem hűtőben, és azokban sincs semmi más a magon kívül.

Alexandra írta...

@Panna:

És nálatok még gyümölcs spread-eket is lehet kapni, amiben a gyümölcsön kívül nincs semmi! Nálunk sajnos nincs belőle nagy választék, csak szilvás és datolyás van. A szilvás legalább emlékeztet az otthoni szilvalekvárra :)

Névtelen írta...

Az lenne a kérdésem, hogy ezeket a krémeket milyen/mekkora teljesítményű géppel csinálod. Most tervezem a gép beszerzést. :)
Köszi!
Ágnes

Alexandra írta...

Eddig egy Philips Compacto Plus aprítót használtam, de tönkrement benne egy pici műanyag alkatrész, így le kellett cserélnem. Sajnos itt túl drága lenne a javítása.
A születésnapomra kaptam helyette egy Magimixet, ez egy nagyon jó gép a kategóriájában.
Nem olcsó, de 3 év garancia van rá, és ezekhez a magkrémekhez tényleg egy erős, megbízható gép kell.
Az én gépem egy Magimix Compact 3200XL gép.

Tücsike írta...

Nekem valószínű alacsony teljesítményű gépem van, mert nem sikerült, össze áll, de nem krémes, csak "tapadós por"...ja, mandulából próbálkoztam.

Alexandra írta...

@Tücsike:

Biztos az a gond, mert egy erős géppel pillanatokon belül krémet kapsz. Amióta jó gépem van, rendszeresen szoktam magkrémeket csinálni ilyen-olyan okokkal.

Giona írta...

Kedves Alexandra !
Tegnap nekem sem sikerült a kókuszból krémet nyerni ... :(
Az erős gép mit jelent ? 400 W már erősnek számít ?
Az általad említett Magimixet úgy látom itthon nem lehet kapni, ezért nézegettem Bosch, Ufesa és Phillips gépeket, a legtöbb 400W, egyet találtam 500 wattosat. Ha már újat veszek, olyat vennék amivel magkrémet is tudok csinálni. Köszi az ötletet. :)

Alexandra írta...

Gina,
Van egy olyan gyanúm, hogy nálad nem a gép erősségével van a gond, hanem a kések élességével.
Nem tudom, hogy meg lehet-e fenni őket? Gondolom, hogy egy szakember meg tudja csinálni. Mielőtt új gépet vennél, talán inkább ezt kellene megpróbálni, jóval olcsóbb.
Az én Magimixem sem vág már olyan jól, mint új korában, nekem is fennem kell.

Alexandra írta...

Bocsánat, nem Gina, hanem Giona.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...