2010. február 24., szerda

Görög töltött paradicsom (Domátes Yemistés me Kymá ke Ryzi)

Nincs történet. Minden volt hozzá itthon, hát megcsináltam. A recept a Korfun vásárolt görög szakácskönyvemből származik: The Best Traditional Recipes of Greek Cooking
Nagyon-nagyon ízlett!


Hozzávalók (elméletileg 6 adag, nekünk kettőnknek csak egy vacsorára volt elég)
12 db érett paradicsom
1/2 kg darált hús (nálam bárány)

2 teáscsészényi rizs
2 vöröshagyma, finomra vágva
másfél teáscsészényi oliva olaj
2 evőkanál petrezselyem, finomra vágva
1 teáskanálnyi mentalevél, finomra vágva

só és bors ízlés szerint

A paradicsomokat megmossuk, a szár felöli tetejüket levágjuk, a belsejüket egy kiskanállal kiszedjük és finomra vágjuk.
A hagymát az olajban aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a húst és 10 percig, folyamatos kavargatás mellett pirítjuk-főzzük. Hozzáadjuk a paradicsomok belsejét, a petrezselymet, a mentát, sózzuk-borsozzuk, hozzáöntünk egy kevés vizet és kb. 1 ór
án át főzzük (őszintén bevallom, én csak fél órát főztem. Szerintem annyi is elég volt). Ekkor hozzáadjuk a megmosott és lecsöpögtetett rizst és további 10 percig együtt főzzük őket.
A paradicsom kelyheket megtöltjük a raguval, majd tepsibe vagy kerámia tálba pakoljuk.
Az eredeti recepttől eltérően mindegyik tetetejére egy-egy mini mozzarella golyót tettem.
Közepes hőmérsékleten kb. 40-45 percig sütjük.


Mivel nekem bőségesen maradt a raguból, a maradékból másnap Rakott kukoricakását készítettem fenyőmagos darált bárányhússal és padlizsánnal.

3 megjegyzés:

chriesi írta...

Hujuj ez fincsi lehet, mostanában folyton bárányt ennék, úgyhogy remek időzítés, csak a paradicsom hiányzik hozzá. :D

Egy kérdés, mivel nem találtam sehol mail címet így ide írok. Lenne e kedved főzni valamit egy halból, ami természetesen nincs túlhalászva, aztán azt ide feltenni? Nekem pedig linket küldeni, valamint a Foodies... oldalt a bejegyzésbe linkelni, az én oldalam ne, mert ez az egész a halakról szól, aztán a linket nekem elküldeni (noemireka(AT)gmail(DOT).com, és ha gondolod írhatsz néhány mondatot a problémáról is. Persze csak ha kedved és időd engedi, a többieknek is írtam. Kérlek jelez vissza mailbe.

Alexandra írta...

Csak most olvastam az üzenetedet, mivel pár napot Melbourneben és környékén töltöttünk, szigorúan internet nélkül.

Ez az étel tényleg nagyon ízlett. Kár, hogy a fénykép olyan pocsékul sikerült - az esti fotózást még gyakorolnom kell :)
A kérdésedre emailben válaszolok.

chriesi írta...

Ááá, esti fotózást gyakorolni? Az nagy feladat. :D Nálam már délután semmi fény ott ahol a képeket általában csinálom, egy 60 wattos körte kíséretében...úgyhogy erről ennyit. :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...